Mesék
Mesés Európa
Mondókák
Népdalok
Versek


 
 
Olvasnivaló >> Mesék
Arany László meséi

A nyelves királykisasszony
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörű szépleánya, de az a leány olyan nyelves volt, hogy senki nemcsak meghaladni, hanem megközelíteni se tudta a szájasságban. Akárkivel akármiről beszélt, mindig csak az övé lett az utolsó szó. Búsult ezen a nagy nyelvességen a király, kivált ha látta, hogy a többi király- és hercegkisasszonyok soha egy rossz szót, egy káromkodást ki nem eresztenek a szájukon, az ő leányától meg mást se lehet hallani soha. Ezenkívül az is bántotta, ha elgondolta, hogy hogy tegyen ő ezzel valami becsületes embert szerencsétlenné, hogy aki elveszi, csak keserűség lesz az élete. Utoljára gondolt egyet.
– No leányom . mondta a leányának ., kihirdettetem az országban, hogy aki téged le tud nyelvelni, annak adlak feleségül.
A leány még megörült neki, ahelyett hogy megszontyorodott volna rajta.
– Jó lesz biz az, felséges atyám, legalább nem lesz olyan alamuszi tedd ide, tedd oda uram.
A király látta, hogy csakugyan nincs más mit tenni, hát kihirdettette, hogy aki rá tud arra menni . mikor az ő leányával beszél ., hogy nem a leányé, hanem az övé legyen az utolsó szó, annak adja feleségül fele királyságával együtt.
Mentek aztán szerencsét próbálni mindenféle emberek: hercegek, grófok, nagy süvegű tótok, de egyik se tudott kettőt se szólani a kisasszonyhoz.
Meghallotta azt három sváb fiú is, ők is elindultak, hogy megpróbálják, mire mennek. Ha nyernek, jó lesz; ha nem nyernek, se káruk, se hasznuk benne. A legkisebb fiú eszelős volt, a bátyjai el se akarták vinni.
– Ne is gyere te, Jankó, úgyse lesz az a kisasszony a tied.
– Csak azért is elmegyek, majd ott megválik, hány zsákkal telik, kié lesz a királykisasszony!
Mentek, aztán mendegéltek, a két bátyja már nagyon elhagyta Jankót, mert az akármit látott úton-útfélen, mindent felszedett. Egyszer talált egy tojást; elkezd kiabálni a bátyjai után:
– Gyertek csak, hé! Mit találtam!
A két bátyja azt gondolta, hogy legalábbis egy véka aranyat-ezüstöt talált, visszaszaladtak nagy lóhalálába, hát látják a tojást. No hiszen nekiestek Jankónak, úgy elverték, mint a kétfenekű dobot, azután otthagyták. Jankó is feltápászkodott, eltette a tojást, ment utánok. Kevés idő múlva megint talált egy rossz szeget, megint elkezdett kiabálni:
– Hát most mit találtam, gyertek csak!
Azok megint visszaszaladtak, hogy isten tudja, mit talált, mit nem Jankó! Hát látják a rossz szeget, no ezért megint jól helybehagyták. Jankó eltette a szeget is. Harmadszor még talált egy rakás ganéjt, akkor is kiabált, de rá se hederítettek. Jankó eltette azt is a sipkájába. Ment aztán a bátyjai után, de azok már úgy elhagyták, hogy mire a palotához ért, azok már visszafelé jöttek nagy szomorúan.
– Ne is menj te oda be, úgyse lesz az a tied . mondták Jankónak.
– Már mért ne lehetne az az enyim?
– Csak. Nincs hozzávaló eszed.
– Hm! Csaknak zsák kel, papnak ágy kell. Azért is megmutatom, hogy az enyim lesz!
– Nem éred meg hajasan, kopaszon is bajosan.
De Jankó csak bement. Mindjárt beszédbe eredt a kisasszonnyal:
– De piros a kisasszony!
– Tűz ég ám bennem!
– Itt egy tojás, süssük meg nála.
– Lyukas ám a serpenyő!
– Itt egy szeg, foltozzuk be vele.
– Igen biz a ganéjt!
– Az is van itt egy sipkával!
No, erre a kisasszony egy szót se tudott szólani, hozzá kellett neki menni a bolondhoz.
Másnap megesküdtek, nagy lakodalmat tartottak, máig is élnek, ha meg nem haltak.











olvasnijo@egyszervolt.hu Részletes keresés
© Neumann János Digitális Könyvtár © Copyright © Color Plus Kft