Mesék
Mesés Európa
Mondókák
Népdalok
Versek


 
 
Olvasnivaló >> Mesék
Válogatás Nemes Nagy Ágnes meséiből
A címekre kattintva elolvashatod a teljes szövegeket a Digitális Irodalmi Akadémia oldalain.


Rózsa-rózsa (részlet)

Történt pedig egyszer, hogy lakoma készült a palotában. Fehér gyapjú, kék és bíbor szőnyegek voltak erősítve ezüstkarikákon és fehér márványoszlopokon. Rakták sorba az ezüstkereveteket a padlón, a padló meg alabástromból volt, vörös márványból és gyöngykőből. Már ott álltak az aranypoharak, már fényesítették a pávakék csempével kirakott medencét: abból szökik majd a bor-szökőkút. Akkor a kertészek elindultak a kertbe. Elöl ment a főkertész, utána libasorban a többi. A főkertésznek csupa apró, fekete csigába göndörödött a szakálla; néha egy-egy csigát rácsavart az ujjára, és akkor minden kertész csavargatni kezdte a szakállát, még a sor végén a szakálltalan kertészsihederek is az állukhoz nyúltak. Mondom, a főkertész rácsavart egy szakáll-csigát az ujjára, aztán egy-egy virágbokorra mutatott. Akkor gyorsan szétrebbent a kertészcsapat, és vágták nyesőollóval a legszebb rózsákat. Csak a sor legeslegutolján nem ugrott egy legényke, csak csellengett a többiek után, nézte a rózsákat. Igaz, nem volt az még kertészinas se, csak egy öreg kannahordozó fia. Olyasforma volt, mint te, Szádeli, talán valamivel nagyobbacska.
Volt aranyecsetje? kérdezte Szádeli.
Az nem volt. De hallgasd tovább. Amint mentek végig a kerten, eljutottak Rózsa-rózsa ágyásához is. Rettentően megijedt Rózsa-rózsa, gyorsan elbújt egy leveles ág mögé. A főkertész szeme úgy körözött fölötte, mint az ölyű, de nem csapott le mégsem. Elkerülte, nem vette észre. A kertészcsapat továbbvonult, Rózsa-rózsa föllélegzett, s kibújt az ág mögül. Akkor ért oda a fiú. Nézegette a rózsákat, néha lehajolt, ott matatott közöttük. Amint meglátta Rózsa-rózsát, bennszakadt a lélegzete.


Szádeli meg a földesúr (részlet)

Történt egyszer, hogy futva, loholva,
az országúton jött-jött két szolga.
A faluszélen végre megálltak,
s kérdezték mind, kit előtaláltak:
Hol a legényke?
Milyen legényke?
Hát az a fickó; eljöttünk érte.
Jó, jó, a fickó; node miféle?
Hát az a híres; értitek végre?
Érti a macska.
Urunk parancsa.
Mondjátok végre, mi a parancsa.
Akkor két szolga
nyögve, sipolva
elmondta végre,
mi volna dolga.


Az óriás zsebkendője (részlet)

Egyszerre csak ott állt előtte három medve. Olyan hirtelen-váratlan, mintha a hóesésből születtek volna. Nagy, szürke medve volt mind a három, hátukon, vállukon úgy állt a hó, mint a fehér köpeny. Két lábra ágaskodtak, úgy nézték az embert. Az meg úgy megijedt, hogy térdre bukott nem is tudta, milyen okosan cselekszik. Mert aztán elnyúlt a hóban, meghemperedett benne, s úgy maradt. A három medve megint csak közelebb jött, ott álltak szorosan az ember mellett, és nézték.
Ember mondta az egyik.
Holt ember mondta a másik.
Medve mondta a harmadik.
Medve?! mordult föl az első. Miért volna ez medve?
Olyan, mint mi. Szürke és fehér. Kismedve.
Kismedve az eszed tokja! bömbölte az első. Ezen aztán elkezdtek veszekedni, hempergették az embert le-föl a hóban (csak úgy recsegett a bordája), aztán az első odacsapott egyet a harmadik füle közé a másik alig bírta őket szétválasztani. Szóval nem tudtak megegyezni sehogy sem. Nagy nehezen elcammogtak végre, de még messziről is hallatszott, amint föl-fölhördült az első:
Kismedve! Még hogy kismedve!


A griffmadár és a baglyok (részlet)

Dob-dob hallatszott az országúton. Aztán drab-drab. Szép lassan egymásután: dob-dob-drab-drab. Egy ló ügetett az úton. A ló hátán ott ült Szádeli, a kisfiú. Fáradt volt és álmos a hosszú lovaglástól, előredőlt, a ló nyakára hajtotta a fejét, s a zötykölődésben bizony el-elszundított. Alig fogta a kantárt, de nem is kellett fognia, mert a fekete táltos biztosan járta az utat.
Szádeli mondta a táltos. Szádeli nem felelt.
Ejnye, Szádeli, nem lesz ez így jó. Fölébresztlek én mindjárt. Szádeli! Akarsz-e repülni?
Mi-micsoda? riadt föl a fiú.
Azt kérdem, akarsz-e repülni.
Már hogyne akarnék.
Lehetne is, ha volna szárnyunk.
Szádeli erre elszomorodott.
Szaibnezer, te csúfolódsz velem.
A falra mondom, amelyből születtem mert ugye, falra festettél engem, Szádeli, az aranyecseteddel? , a falra mondom, hogy nem csúfolódom.




olvasnijo@egyszervolt.hu Részletes keresés
© Neumann János Digitális Könyvtár © Copyright © Color Plus Kft