Mesék
Mesés Európa
Mondókák
Népdalok
Versek


 
 
Olvasnivaló >> Mesés Európa
vissza
A villámszóró kard - ír mese

Morraha, az írek királyának fia egy napon kora hajnalban ébredt. Felkelt, megmosakodott, felöltözött, megreggelizett, mivel hamarjábn nem tudta, hogy mihez kezdjen, lesétált a tengerpartra. Alighogy odaért, látja, hogy egy zöld sajka közeledik sebesen a sime kék vízen.
Egy szempillantás múlva már partot is ért a sajka, és egy tetotol talpig vörös páncélba öltözött vitéz ugrott ki belole. Morraha elébe sietett, és szíves szóval köszöntötte:
-Isten hozott országunkban, vitéz! Mi járatban vagy errefelé?
- Téged kereslek, királyfi! – felelte a jövevény.
- Mit kívánsz tolem?- tudakolta Morraha.
- Meg akarok mérkozni veled. Csakhogy nem karddal ám, hanem kockajátékban. Meglátjuk, melyikünknek kedvez a szerencse. No, ki állsz velem?
Morrahának még volt valamelyes ráéro ideje, hát így felelt:
- Miért ne! És mi legyen a tét?
- Amelyikünk veszít- válaszolta a vitéz -, az teljesíti a másiknak egy kívánságát.
Mindjárt elo is húzta tarsolyából a kockákat, lekuporodtak a parti fövenyen, és kezdodött a játék. Hol az egyik nyert, hol a másik, de végül is Morraha gyozött.
- Vesztettem – ismerte be a páncélos. – Most hát rajtad a sor: kívánj valamit.
- Azt kívánom- felelte a fiú - , hogy ezen az irdatlan nagy mezoségen, ameddig a szem ellát, mindenütt juhnyájak legelésszenek. Hadd jusson jószág az embereknek.
- No, ennél mi sem könnyebb! – felelte a vitéz.
Elbúcsúztak, a királyfi elindult hazafelé, a vitéz pedig beszállt a sajkájába, és nekivágott a tengernek.
Másnap reggel Morraha megint korán kelt. Hát amint a tengerpart felé lépdel, mit lát? Ezer meg ezer juhnyáj legelészik azon az irdatlan nagy mezoségen. A tengerparton pedig ott áll a vörspáncélos vitéz.
- Jó reggelt, királyfi! – kiáltotta már messzirol. – Kiállsz velem még egy játszmára?
- Miért ne! – felelte Morraha. – és mi legyen a tét?
- Azt kívánom, hogy azon a rengeteg rétségen amott, mindenütt marhacsordák legelésszenek.
- Meglesz – felelte a vitéz.
És csakugyan: másnap reggelre ezer meg ezer marhacsorda legelészett azon a rengeteg rétségen.
- Játszunk- újra? – kérdezte harmadszor is a páncélos vitéz.
- Miért ne? –felelte Morraha . – S a tét ugyanaz, mint tegnap meg tegnapelott.
Lekuporodtak a fövenyen, perdült, gurult a kocka, és megint csak Morraha nyert.
- Hát most mit kívánsz?- tudakolta az idegen.
- Azt kívánom, hogy holnapra csillogó-villogó, fényes-tágas palota álljon itt a parton, s annak a legszebbik szobájában a világ legszebb királykisasszonya várakozzék reám.
- Meglesz – felelte a vitéz.
Másnap Morraha még a szokottnál is korábban kelt, és lesietett a tengerpartra. Hát csakugyan: ott állt a csillogó-villógó, fényes-tágas palota. Morraha benyitott a kapuján, végigszaladt kilencvenkilenc szobán, és a századikban, a legszebbikben ott várt reá a világ legszebb királykisasszony: a francia király leánya. Morraha daliás ifjú volt, nyájas beszédul tanult és eszes, így hát a királyleány örömest ráállt, hogy a felesége legyen. Még aznap megtartották az esküvot. Amikor aztán estefelé elvonult a násznép, és Morraha meg a felesége magára maradt a századik szobában, ezt kérdezte az asszony:
- Mondd csak, Morraha, miféle varázslattal hoztál ide engem?
Morraha sorra-rendre elmondott mindent a feleségének.

 

vissza
vissza az oldal elejére

olvasnijo@egyszervolt.hu Részletes keresés
© Neumann János Digitális Könyvtár © Copyright © Color Plus Kft